Megülni az időt
Krasznahorkai Lászlót kérdezték egy beszélgetésen a türelemről, arról, hogy miként képes megfigyelni, kivárni, és utána megírni azokat a hosszú-hosszú mondatokat. Válaszként egy érdekes meghatározást adott a türelemről – az idővel együtt haladás képességeként írta le. Vannak hát, akik túl gyorsak, vannak, akik éppenséggel túl lassúak. De vannak, akik éppen jó tempóban haladnak. Az idő pedig mindig máshogy telik. Olyan, mint egy folyó, melynek medre néhol összeszűkül, folyása sebesebbé válik, néhol pedig szétterül és iszonyatosan lelassul. Talán nem véletlen, hogy türelmetlennek köznapi értelemben azt nevezzük, aki a lassú folyásnál próbál minduntalan gyorsabban haladni, holott az idő maga azt sugallja, hogy itt a lassabb haladás az ajánlatos. Persze van példa a másik fajta “türelmetlenségre” is – ilyenkor az idő hullámai átcsapnak a fejünk felett, mert nem vagyunk hajlandóak velük sodródni. Mégis, valamiért az emberi agy inkább gyorsabb próbál lenni, ha az idő lelassul, gondolatokat, vágyakat cibál elő, unatkozni kezd, valamiképpen szeretne hamarabb odaérni, ahova tart. Pedig türelmetlennek lenni szenvedés. Elszakadva az idő sodrásától saját világunkban találjuk magunkat, türelmetlenségünk oda vezet, hogy ismét az én problémáival foglalkozunk, miközben lemaradunk arról, amit a világ adni akar. Minden helyzetben, minden tájon, minden közösségben máshogy telik az idő, és ahhoz kell az igazi időérzék, hogy ezt letapogassuk. Érezzük, mikor, kinél mennyi időt kell várnunk egy válaszra, meddig tart, míg szemünk befogad egy tájat de minden könyvnek is megvan a maga tempója. És ott vannak a rítusok, az ünnepek, a különféle vallási szertartások, melyek mind-mind igen szigorú idő-imperatívusszal kényszerítik ki, hogy a résztvevők belesimuljanak a rendjükbe. Ma azonban azt látjuk, hogy az ember az idő felett is fokozatosan megszerzi a hatalmat. Eszközeink egyre jobban alkalmazkodnak használóik időfelfogásához, szabadidőnkben pedig mind könnyebb a világot saját időrendünk szerint alakítani . Ha unjuk a filmet, ott a távkapcsoló, az interneten ide-oda kattintgathatunk és ezernyi találat, kép, videó között választhatunk, melyek lejátszását tetszés szerint megszakíthatjuk. Egyre többfelé megyünk autóval (nem kell alkalmazkodni a menetrendhez), éjjel-nappal nyitvatartó boltokban vásárolhatunk és így tovább. Szinte minden, ami körülvesz bennünket arra ösztönöz, hogy terjesszük ki saját idő-világunkat az egész világegyetemre, ne törődjünk azzal, ami adott, ami odakint van. Ne törődjünk mások időfelfogásával, csak a saját gondolatainkkal, csak azzal, amit mi akarunk. Egymagunkban küzdünk az idő-folyó ellen, mások, a külvilág, a táj sodrása ellen. Ez a türelmetlenség magánya.
|